Az egyesületek szerepe a professzionalizációban - PAPP Viktor írása
A hivatások történetében kiemelkedő szerepe volt az adott szakmai-érdekvédelmi társulások megalakulásának és működésének. Az önszerveződés egyesületi szintje megteremtethette a közös fellépés lehetőségét az állammal, kormányzatokkal, rivális aktorokkal szembeni érdekérvényesítésre, de egy egyesület segítségével a szakmai célokat is könnyebben lehetett mederbe kanalizálni, vagy akár a karitatív tevékenységet megszervezni.
A magyar tanárok első szakmai egyesülete a Provizórium idején, 1862-ben alakult Magyar Tanférfiak Társulata néven. A szervezkedés alapító szándékai között még nem említette az érdekvédelmet, ugyanakkor lehetőséget kínált a fővárosi tagok mellett a vidéki tanárok számára is a belépésre. A tanárok a Helytartótanáccsal való egyeztetések és küzdelem során – egy bécsi egyesület alapszabályát felhasználva – sikerrel hívták életre a Budapesti Tanáregyletet, egy kiskapu közbeiktatásával pedig a vidéki tagok is bekerülhettek a nevében csak a fővároshoz kötődő egyesületbe.
A politikai átalakulásnak köszönhetően az egyesületi élet számára is új keretek jöttek létre 1867-től kezdődően. A középiskolai tanárok körében egyértelműen megfogalmazódott, hogy országos szintű egyesületet kell alapítani, erre pedig 1867 őszén került sor, ekkor alakult meg Ney Ferenc tanár (akiről legutóbbi műhelyszemináriumunkon is szó volt: https://www.youtube.com/watch?v=Bdp6U-SGePg) vezetésével az Országos Középtanodai Tanáregylet.
A szakmai egyesület szervezése az ügyvédeket is foglalkoztatta, ennek első jelei már a reformkorban megfigyelhetők voltak. Az első országos ügyvédi egyesület azonban csak az 1860-as évek második felében jött létre. Bár Thanhoffer Pál bíró azért hívta össze az ügyvédeket, hogy javaslataikkal segítsék az igazságszolgáltatási reformok előkészítését, az ügyvédek megragadva az alkalmat, egy országos szervezkedés alapszabályairól kezdtek el tárgyalni. A Budapesti Ügyvédi Egylet nem csak a budapestiek, de az ország minden ügyvédje előtt nyitva állt, sőt a felvétel kritériuma nem az ügyvédi gyakorlat, csak az oklevél megléte volt.
Az ügyvédek egyesülete jelentős munkát fejtett ki az ügyvédi rendtartás előkészítésében és megfogalmazásában, az ügyvédi kamarák 1875-ös felállásával azonban megszüntette működését, vagyonát és könyvtárát pedig az ország legnépesebb köztestületének, a budapesti ügyvédi kamarának adta át. Az ügyvédek mindazonáltal úgy érezték, a köztestületek nem tudnak minden feladatot ellátni és minden tisztet betölteni, ezért 1881-ben megalakult a Budapesti Ügyvédi Kör. A Kör jelentős társadalmi kapcsolatokkal rendelkezett, sőt egyes vélemények szerint a Kör befolyása alá került a kamarai tisztviselők és a választmány jelentős része is. Megint mások a köztestület és a budapesti egyesület ambivalens viszonyával magyarázták a fővárosi ügyvédi kar problémáira adott eltérő szakmai válaszokat.
(A két egyesület történetére és szerepére lásd: Keller Márkus: Tanárok, egyesületek, államok. A középiskolai tanárok professzionalizációjának kezdete porosz–magyar összehasonlításban. KORALL (28-29.) 2007: 59–87; Korsósné Delacasse Krisztina: „Hogy karunk érdekeinek emelésére az egyesek nemes szándéka és tettereje egyesüljön”. A budapesti ügyvédség testületté szerveződése a 19. században. DÍKÉ (1.) 2020: 111–126.)
A képen: A soproni evangélikus gimnázium tanári kara 1918-ban. (Fortepan/Vargha Zsuzsa)