Az ügyvédi hivatás és a csődök

Halmos Károly írása

2021.01.10.
Az ügyvédi hivatás és a csődök

A csődök fontos szerepet játszanak az emberi együttélés gazdasági, de akár szociális életében is. Az utóbbi kapcsán legyen elég csak ara utalni, hogy ha Széchenyi István gróf egyik arisztokrata társa nem vált volna fizetésképtelenné, mi egy Hitellel lennénk szegényebbek. E csődök (adott esetben az 1869. éviek) rendszeres vizsgálata érdekes szemszögből enged a jogi hivatások története felé közelíteni. Mondhatnók: minden csőd egyedi, ám van mégis valami, ami összeköti e pereket. Egy szakmai csoport, a jogászok, főként az ügyvédek. (A bécsi vonatkozással rendelkező perekben közjegyzők is előfordulnak, de ez a hivatás 1869-ben hazánkban már és még nem testesült meg – őket ezúttal figyelmen kívül hagyom.) Ha úgy tetszik, a csődök egész világára az ügyvédeken keresztül látunk rá. A szereplők szavai jobbára ügyvédeik szavai, néha talán még aláírásuk is, gondolatmeneteikről már nem is beszélve. Sőt, az is előfordulhat, hogy az ügyvéd szavai mögött már nem eleven ember van, hanem egy halott, akinek a hagyatékát vonták csődeljárás alá, például amikor egy meggyilkolt varrógép-kereskedő[1] ellen folytatnak le csődeljárást. Személyiségek helyett a szó eredeti jelentésében vett perszónák, álarcok. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a csődök szereplői pusztán a homo oeconomicusok racionalitásával és értelmes önzésével bíró egyedekre csupaszodnak le. Sokkal inkább beszélhetünk a szerepek adta lehetőségek kihasználásáról. A kutatás folyamán máris látszik, hogy az ügyvédeken keresztül felfogások húsba vágó küzdelme zajlik. Küzdelem, ahol zsoldosokként mindenütt ügyvédek harcolnak egymás ellen. Ügyvéd a perügyelő, ügyvéd a tömeggondnok, sokszor ügyvédek a választmányi tagok, és természetesen túlnyomó részt a felek meghatalmazottjai is. Különbség azonban már a címzésekben és a megszólításokban is mutatkozik. Doktor vagy e cím nélküli-e, hites az ügyvéd vagy nem az, köz- és váltóügyvéd-e, vagy nem rendelkezik e minősítéssel. Bár a címzések vegyesen jutnak ki még egy és ugyanazon ügyvédnek is, a bizonytalanság árulkodó. Szó sincsen testületről, különböző eredetű képzettségű, törekvésű szakemberek állnak előttünk.

Már ez is sejteti, hogy a kutatás egyik fontos mellékterméke az ügyvédi hivatásra vonatkozó ismereteink bővülése lehet. Sajnos a szakirodalom nem túlságosan bő, és az ügyvédség társadalomtörténetének megírása – egy nemrégiben megjelentetett kamaratörténeti mű és egy történeti-szociológiai vizsgálódás[2] ellenére – még várat magára. Az mindenképpen szembe ötlő, hogy a jogi eljárás értékrendje ingadozott a méltányosság és a következetesség Szküllája és Kharübdisze között. Az ügyvédi megnyilvánulások is nagyon különböznek. Nemcsak retorikáról van szó, hanem külalakról is. Az írásbeli eljárásnak köszönhetően elkülöníthetők a hivatásos írnokok által leírt beadványok az ügyvédek saját keze által készítettektől, és még ezek között is találkozunk olyan írásképpel, amelynek alapján kétségünk támadhat, vajon az illető ügyvéd tudott-e egyáltalán írni. Csak feltételezéseink lehetnek – egyelőre inkább arra gyanakszom, hogy némelyik ügyvéd már idős és beteg lehetett, és ez akadályozhatta az írásban.

Az már különlegesség, hogy egy harmincas éveinek végén járó köz- és váltóügyvéd a vagyonbukottak között bukkant föl,[3] s ráadásul fenyítő eljárás is indult ellene. E fenyítő eljárások a megmaradt tanúvallomások majdani elemzésének segítségével remélhetőleg lehetővé teszik majd a szerepek és a személyiségek szembesítését. A vallomása alapján nem zárható ki, hogy a bukott a moral insanity állapotában leledzett. Váltóügyvéd létére váltót hamisított. Kiállítókként Ilosvay László, Johan Falkenstein és Karl Rottenbiller neveket írt a váltókra – a névalkotások (az első nemesi származásra utal, a középső akár egy zsidó miliőből származó személyé is lehetne, az utolsó pesti polgárt sugall) külön tanulmány tárgyai lehetnek majd. Bár a bukott ügyvéd csődje csalárdságának gyanúja miatt elég sokáig volt vizsgálati fogságban, a becsület megőrzésének követelménye őt is kisegítette: apósa jött az ügyvédnek és nejének segítségére.

 

[1] BFLIV. 1343. j. III/2 (1869): Spath Adolf

[2] Korsósné Delacasse Krisztina: Az ügyvédi kamarák megszületése Magyarországon. Budapest–Pécs: Dialóg Campus, 2012.; Navratil Szonja: A jogászi hivatásrendek története Magyarországon 1868/69–1937. Budapest: ELTE Eötvös Kiadó, 2014.

[3] BFLIV. 1343. j. III/21: Paulovits Imre.

(Halmos Károly: A csődök társadalma. In: Társadalomtörténeti tanulmányok Tóth Zoltán emlékére. Horváth Zita – Rada János (szerk.). Miskolci Egyetem, Miskolc, 2017. 177–185. Az idézett rész a 183. oldalon található.)

A képen: Szitár Dénes ügyvéd arcképe (Thorma János Múzeum – Fotótár)