Egy ügyvéd naplójából
Friedmann Bernát és az írásszakértők
Az ügyvédek második otthonának, a tárgyalótermeknek különféle történetei számos olyan tényezőre felhívják a figyelmünket, melyek alapjaiban határozták meg a jogi hivatások sajátosságait. Az ügyvédek bíróságok előtt való viselkedésen túl külön érdekes felemlíteni azon más szakemberek jelenlétét, akik kapcsolatba kerültek az eljárások során a védőkkel.
A dualizmus korszakában a még kevésbé kiforrott hivatásokról az ügyvédek – döntő mértékben – lenézően nyilatkoztak, Friedmann Bernát tárcacikkében például az írásszakértők foglalkozását tartotta feleslegesnek. A tiszaeszlári perben védői feladatokat ellátó Friedmann véleménye a következő volt az „írástudókról”:
„Egész ügyvédkedésem alatt hadilábon álltam velök. Soha sem akartam őket tulajdonképeni szakértőknek elismerni. Mindig azt vitattam, hogy irni, írásokat összehasonlítani a biró is tud. Szemlélje meg tehát maga az írásokat. Ez nem is tudomány. Az irásvizsgáló tehát nem szakértő. Nem lehet az orvoshoz, a chemicushoz vagy más szakemberhez hasonlítani. Ezek éveken át az egyetemet látogatják. Tanulnak. Egy nagy, tudományos irodalommal bírnak. Ezek véleménye tehát nyom valamit. De az úgynevezett irásvizsgáló: semmi. Tud irni. Ezt a bírónak is kell tudnia. Van egy kevés tapasztalata is talán. A bírónak még többel kell birnia. Tehát felesleges az irásvizsgálóknak szakértőkül való alkalmazása.”
Az ügyvédek számára minden bizonnyal nem nélkülözhető kérdésnek számított, hogy a tárgyalótermekben csak olyan szakértőket alkalmazzanak, akik legalább bizonyos szintű képesítéssel rendelkeznek. Az ügyvédek több eszköz együttes felhasználásával kívánták befolyásolni a tárgyalótermekben zajló eljárásokat, s így érthető, ha a felkért szakértők felett is határozott véleményt fogalmaztak meg. Természetesen Friedmann Bernát idézett cikkében egy konkrét esettel is előállt, mely szerint egy fiú idős édesapja nevére tucatszámra hamisította a váltókat:
„Az ügy együttes tárgyalása megkezdődött. Apa és fiu is megmaradtak vallomásuk mellett. De a szakértők is. Mind a hat valódiaknak nyilvánította az aláírásokat. Már-már befejezettnek akarta nyilvánítani a tárgyaló elnök a bizonyítási eljárást, midőn felálltam s azon kérelmet terjesztettem elő, hogy a szakértőkhöz nekem még egy kérdésem lesz, de előbb küldessenek ki a tárgyaló teremből, hogy előterjesztésemet indokolhassam, a nélkül, hogy ök azt hallják. Megengedték. Ekkor elővettem magammal vitt, az incrimináltakhoz hasonló, 3 darab teljesen kitöltött váltót, melyen csak az apa elfogadói aláírása hiányzott s felhívtam a fiút, hogy azokra a törvényszék jelenlétében, minta használata nélkül, írja reá apja nevét elfogadói minőségben, mint a többi váltón. Megtette. Ezután azon inditványnyal álltam elő, hogy ez a három notorice hamis váltó kevertessék a többi közé s hivassanak újra fel a szakértők, hogy vizsgálják meg a nekik átadott váltókat újólagosán és tüzetesen, hogy azok közt nem találnak-e mégis egyik-másik hamis aláírásra. Félórai vizsgálat után kijelentették, hogy mind valódi, egy sem hamis. Nekem elég volt. Megeredt aztán a nyelvem, hogy íme, ez az írástudó szakértők tudománya!”
(Dr. Friedmann Bernát: Az irástudók (Egy védő naplójából), A Jog, 1886. május 2. 142-143.)
A képen: A Budapesti Ügyvédi Kamara huszonöt éves jubileuma. A második sorban VIII-s számmal: Friedmann Bernát. (Ország-Világ, 21. évf. 11. sz. 1900. március 11.)