Gyógyító hivatások műhelyszeminárium III.
Papp Barbara előadásának összefoglalója
2021.04.04.
Papp Barbara előadása
Titkos tudományok tudói
(A pszichoanalitikus hivatás a Kádár-rendszerben)
A magyarországi pszichoanalitikus egyesület 1949-es megszüntetésével a pszichoterápiás gyakorlat és képzés nem szűnt meg, de hivatalosan és formálisan jó ideig mégsem létezett. Az 1960-as években kezdődött a „tetszhalott” újraéledése, amikortól titkos csatornákon értesülhetett az érdeklődő, kihez kell fordulnia, hogy analitikussá váljék. A fiatalokat nem csupán az a különleges, csak a beavatottak számára elsajátítható tudás vonzotta, amelynek révén megismerhetik a lélek mélységeit, hanem a szakma különleges, féllegális – ha úgy tetszik tűrt – helyzete is. Komolyabb büntetéstől ugyan nem kellett tartaniuk, de mégsem voltak mindig egyértelműek a határok: mi szabad, egyáltalán mi lehetséges ebben a közegben, és mitől kell tartózkodniuk.
A szakma egyik akkori doyen-je, a már a háború előtt analitikus praxist folytató Székács István az 1950-es évekig pszichoterapeutaként működött, majd némi kényszerű kitérő – húszéves természettudományos kutatómunka – után visszatért korábbi hivatásához. A Székács-tanítványok külön színfoltot jelentettek a pszichoanalitikusok között: nem csupán a tárgykapcsolati szemlélet, a sokrétű elméleti tudás és gyakorlati tapasztalat, az újdonságokra való nyitottság jellemezték őket, hanem Mesterük mély tisztelete, szeretete is. Utóbbi ékes bizonyítéka a Székács születésnapjára a tanítványok által készített „Brigádnapló”, amelyben ki-ki sajátos önarcképpel mutatkozik be. A különleges forrás révén bepillantást nyerhetünk a pszichoanalitikus szakma és közösség, vagyis e titokzatosnak tűnő hivatás korabeli jellegzetességeibe.
(A képen: Székács István. Forrás: Wikipedia/Székács-Schönberger István)