Gyógyító hivatások műhelyszeminárium - Ugrai János előadásának összefoglalója

2021.02.28.
Gyógyító hivatások műhelyszeminárium - Ugrai János előadásának összefoglalója

Kutatócsoportunk Gyógyító hivatások című műhelyszemináriumának múlt pénteki darabjában az egyik előadást Ugrai János tartotta Orvosok, gyógyítók a reformkori Akadémián címmel. A referátum egy friss, csupán közel egy esztendeje megindult kutatás egyik első "részjelentéseként" került a szeminárium programjába. A kutatás kollektív biográfiai módszerekkel vizsgálja a reformkori és az 1850-60-as évekbeli Akadémia tagságát, s a lehetséges elemzési szempontok közül kettőt tart különösen szem előtt. Részint a földrajzi kötődések, a szellemi központokhoz tartozás mentén elemzi az akadémiai tagok belső arányait, s ezáltal az egyes centrumok egymáshoz viszonyított pozícióját, presztízsét. Részint pedig bizonyos diszciplínák és hivatások képviselőit összegyűjtve az Akadémiának az érintett tudós-szakmai körök fejlődésében betöltött szerepét vizsgálja.

A pénteki előadás ez utóbbi megközelítéshez kapcsolódott, amikor az orvosláshoz értő reformkori akadémiai tagok halmazát határozta meg Ugrai János. A Magyar Tudós Társaságba a reformkorban közel 240 tudós, művész (publicista, mecénás, politikus stb.) került. E körnek épp a tizede rendelkezett orvosi végzettséggel és/vagy folytatott orvosi praxist és/vagy publikált orvostudományi tárgyú közleményeket. E három feltételnek egyidejűleg a 24 főből csak 17-en tettek eleget - őket tekinthetjük "igazi" orvosoknak. Olyanoknak, akik máris a hivatásbéli elkülönülés, a professzionalizáció magas szintjére jutottak. Szinte mindegyikőjük Pesten végezte orvosi stúdiumait, s csak a felük jutott el külföldi egyetemekre. Elenyésző volt a körükben az, akinek már a felmenői is orvoslással foglalkoztak volna. Ezzel ellentétben szinte minden esetben tetten érhető a többszörös álláshalmozás (egyszerre praktizáltak, alapítottak és vezettek kórházat, viseltek vármegyei vagy városi tiszti orvosi hívatalt, szerkesztettek szaklapokat vagy irányítottak szakmai egyesületet stb.), amely jelenség hosszú távra is meghatározta a hivatás fejlődési ívét.

A másik hét személy műkedvelő orvos, polihisztor, vagy valamilyen más területen kiemelkedő teljesítményre jutott pályaelhagyó. Körükben is majd' minden esetben érvényesült egyidejűleg kettő a fenti feltételek közül. Izgalmas példa erre az irodalomtörténészként, az Akadémia és a Kisfaludy Társaság szervezésében, irányításában élenjáró Toldy Ferenc, aki orvoslást tanult, s visszatérően publikált is ilyen jellegű írásokat - vagy épp Széchenyi és Kossuth orvosa, a nem mellesleg filozófiatörténész és barlangkutató Almási Balogh Pál. E hét személynek is kiemelkedő a szerepe az orvosi szaknyelv megteremtésében, vagy épp az orvosi látásmód, a gyógyászati szempontok elterjesztésében - jóllehet polihisztorszerű működésük a professzionalizációs folyamatoknak egy jóval korábbi stádiumára emlékeztet.

(A képen: Ismeretlen mester: Stáhly Ignác. Vízfestmény. Magyar Nemzeti Múzeum, Történelmi Képcsarnok, ltsz. 1454)