HALMOS Károly: A "piac" és a szabadfoglalkozások

A „sok vagy kevés ügyvéd” és a piac kérdése nézetem szerint összefügg. Megkísérlem modellszerűen megfogalmazni, mire jutottam. Mondanivalóm háttéranyag, ami adott esetben segíthet a dolgok elrendezésében.

A piac kérdése kapcsán először is meg kell fontolni, mit is csinál végső soron egy ügyvéd. A dolgozat említi ugyan más jogrendekhez tartozó megnevezéseit is, de érdemes ezeket fölsorolni: Rechtsanwalt, Advokat, advocaat, procurator, solicitor. A szavak eredeti jelentésükben a jog érvényre juttatását, egy ügy előmozdítását, valaki számára megnyilvánulás lehetővé tételét, ügygondnokságot jelentik. Valaminek a kibillentését nyugalmi állapotából.

Legyen az ellenpontunk az orvos. A medikus fordítva cselekszik, gyógyít, valakit visszatérít nyugalmi állapotába. 

Egy nagyon elvont szinten tekintve megfontolandó, kik, mik az orvosok, illetve az ügyvédek tevékenységének tárgyai. Az orvos –kellő elvonatkoztatási szinten – a pácienseivel foglalkozik. A páciensek voltaképpen – ha nincsen társadalombiztosítás – a fizetőképes betegek. Az orvos nekik nyújt személyi szolgáltatást. E személyi szolgáltatások korlátja a fizetőképes betegek száma. 
Az ügyvédek esetében a büntetőjogi ügyvédek helyzete hasonló: klienseik a fizetőképes jogsértők („jogsérültek”).

Ha az emberek egy adott hányada beteg, illetve „jogsérült”, és egy orvos, illetve büntetőszakos ügyvéd adott „pillanatban” meghatározott mennyiségű beteget/jogsértőt képes kezelni, akkor a szükséges orvosok száma a népességnek egy a népesség számától nem függő mértékű hányada. Az irántuk való igény úgy nő, mint a népesség maga.

Ezzel szemben a polgári jog terén tevékenykedő ügyvédek tevékenységének tárgyai, még ha kliensekkel van is dolguk, a szerződések. Éljünk avval a föltevéssel, hogy a népesség egy adott hányadának van szüksége jogi közreműködést igénylő szerződésekre és e hányad képes is a közreműködést megfizetni. A körülírt hányad helyzete megfeleltethető az antik commercium, a cselekvőképesség fogalmának. 
A föltevésből adódik, hogy ezek az emberek egymás között kötnek szerződéseket. Ha mindenki mindenkivel szerződést kötne, akkor – páronként egy szerződés esetén – a szerződések száma a középiskolai kombinatorikai feladat, a focibajnokság meccseinek számának kiszámításával egyenértékű. A szerződések száma a kliensek számát négyzetesen követi. Ez akkor sem változik, ha esetleg nem mindenki köt mindenkivel szerződést. A modell keretein belül a népesség számának változásával a kezelendő szerződések száma négyzetesen fog nőni, tehát a szükséges ügyvédek számának változása nem független a népesség nagyságától.

Csak annyit kell föltennünk, hogy a társadalom kliensként szóba jöhető részhányada a négyzetesnél kevésbé csökken, és máris adódik, hogy a szükséges ügyvédek népességen belüli részhányadának jobban kellett növekednie, mint magának a népességnek. Ez azt is jelenti, hogy bármilyen kiinduló helyzetet véve is, egy idő után az ügyvédek iránti igény meg fogja haladni az orvosok iránti igényt, illetve, hogy a bírósági ügyvédek kisebbségbe fognak kerülni szerződéseket kezelő társaikhoz képest. 

Ez a modell nem magyarázza meg azt az értekezésben sokszor említett jelenséget, hogy néhány ügyvéd adott esetben nagyon sok intézményi pozíciót foglalt el. Ennek magyarázata az „akinek van, annak adatik” elvében rejlik, ami a közgazdaságtanban az externáliák, a hálózatelméletben pedig a léptékfüggetlenség címszava alatt tárgyaltatik, egyéni viselkedés alapú magyarázata pedig röviden a „járt utat a járatlanért el ne hagyj!” viselkedési szabály alapján érthető meg. 

(Kicsit módosított részlet Halmos Károlynak a Papp Viktor: Az ügyvédség társadalomtörténete a dualizmus kori Magyarországon című doktori értekezésének kutatóhelyi vitáján elmondott bírálatából. ELTE BTK, 2022. január 28.)