Hivatások és városiasodás - HALMOS Károly írása
A munkamegosztás szakosodás. Ideális formájában akkor valósul meg, ha valaki a – durkheimi kifejezéssel – társadalmi munka egy meghatározott területét be tudja tölteni. Ezt pedig akkor tudja megtenni, ha a munkarész ellátásából származó jövedelme legalábbis elegendő létének fönntartásához, marxiasan szólva: annak társadalmi újratermeléséhez. Ahol a népsűrűség elegendően nagy, ott a munkamegosztás terjedése szinte magától értetődő. A forgalmazási költségek csökkenése növeli a piac résztvevőinek számát, és ez a növekedés újabb és újabb feleknek teszi lehetővé, hogy egész életüket a munka egyetlen szakterületének szenteljék. Smith ezt a fejlődést annyira magától értetődőnek tekintette, hogy csak a számára visszás esetekkel foglalkozott. Úgy vélte, hogy az úgynevezett hivatások nem valamiféle szakmai kompetencia miatt jutnak járadékjellegű jövedelemhez, hanem azért, mert városban laknak, ahol sok ügyfelük akadhat. Kritikusan vizsgálva a Smith-féle érvet, arra kell jutnunk, hogy a jelenség szintjén Smithnek igaza van, a hivatások képviselői inkább élnek városokban. Ennek azonban nem föltétlenül az az oka, hogy – amiként Smith vélte – a hivatások képviselői kíméletlenül (ha tetszik: erkölcstelenül) ki akarnák használni kompetenciamonopóliumukat. Jóindulatot föltételezve is találhatunk magyarázatot. A hivatások ellátása komoly előképzettséget igényel, emiatt képviselői a népességen belül kevesen vannak, szolgálataikra viszont sokan tartanak igényt. Így a hivatások képviselői központi jellegű szerepeket töltenek be. Tehát az ügyfelek igényeinek legnagyobb mértékű kielégítésére való törekvés a hivatások képviselőit a holtterhek csökkentése okán arra készteti, hogy a központi helyeken, azaz a városokban válasszanak maguknak telephelyet. Ami igaz a hivatásokra, igaz a szakmákra is: a munkamegosztás fejlődése a városiasodás emeltyűje.
Részlet Halmos Károly: A Hitel ökonómiájának morálja és a társadalomtörténet morálökonómiája című tanulmányából. (In: Jólét és erény: Tanulmányok Széchenyi István Hitel című művéről. Hites Sándor (szerk.) (Hagyományfrissítés 2.) Budapest, Reciti, 2014. 133–146. Az idézett szövegrész a 137. oldalon található.)
A képen: Budapest Székesfővárosi Kisipari Hitelintézet irodája, 1936. (Fortepan/Madarász Géza)