Professzionalizáció és karriermobilitás

Tátrai Viktor Professzionalizáció és karriermobilitás. A dualizmus kori városi rendőrkapitányok rekrutációjának prozopográfiai elemzése (1886–1918) című tanulmánya három részre oszlik. A tanulmány első részében azt vizsgálta, hogy a dualizmus második felében maguk a rendőrtisztviselők milyen törekvéseket fogalmaztak meg a szakmájuk önálló hivatásként való pozícionálása, a közigazgatás többi ágával szembeni emancipációs törekvéseik során.

Az 1886. évi 21. és 22. tc. a városi rendőrkapitányok kineve¬zésének a jogát a főispánokra ruházta, azonban Tisza Kálmán egy eddig ismeretlen, a főispánnak küldött bizalmas rendeletével „felkérte” a címzetteket, hogy még a kinevezés előtt tegyenek neki jelentést a főispánok. A tanulmány második része a rendelet következtében keletkezett, a szakirodalomban eddig még nem vizsgált forráscsoporton keresztül (főispáni jelentések) elemzi a hatalomgyakorlás és döntéshozatal tényleges folyamatát, hogy a főispánok milyen szempontokat vettek figyelembe a városi rendőrségek vezetőinek kiválasztása és kinevezése során, illetve a hatalom milyen elvárásokat fogalmazott meg a rendőrkapitányokkal szemben.

Végül, a tanulmány harmadik része az 1886–1918 közötti időszakban törvényhatósági jogú város rendőrségét vezető 85 rendőrfőkapitány életútját, pontosabban karriermobilitását vizsgálja. A tanulmány végén kerül sor a legjellemzőbb karriermobilitási pályák tipizálására: a szerző 8 karriertípust különített el, és ezek gyakoriságának időbeli változását elemezve jutott arra a konklúzióra, hogy „mikroszinten, az életút, a karriermobilitás vizsgálatán keresztül, a karriertípusok közti arányok változásában is megragadhatónak bizonyult a rendőri professzionalizáció folya¬matának kezdete.”

A képen: „Magyarország rendőrségének vezetői” Kollektív portré a rendőrkapitányok egy részéről az Ország-Világ képes hetilap 1898. október 9-i számában